Mesék

Egyszer volt, hol nem volt, csodálatos ország volt, az erdőben sok fa volt, rókalyukban róka volt. Libapásztor libát hajtott, ágról csillagot szakajtott, mire hazaért estére, telis-teli a köténye. Hát ebben a szép országban, annak is egy falujában, a falunak is a szélén, de egészen a legszélén, ottan is egy domb tetején, éldegélt egy szegény legény. Vizet forralt teli üsttel, fennhangon beszélt a füsttel: ,,Füstöcske, szállj fel az égbe, kérdezd meg, mi lesz ebédre. Vagy kérdezd meg a fűszáltól, fűszál kérdezze bogártól, bogár kérdezze madártól, madár kérdezze fűzfától . . . nincs nekem már, csak kolbászom, nincs is nekem maradásom.”

Így szólott a szegény legény, aztán hármat füttyentett, mire rögtön mellette termett fehér szőrű, piros nyelvű kis kutyája. Meg is kérdezte a szegény legénytől:

– Édes gazdám, miért füttyentettél hármat?

– Azért, kedves kutyám, mert éppen hármat gondoltam. Először azt, hogy aki éhes, annak enni kell. Másodszor azt, hogy elmegyek egy fazék káposztáért a faluba. Harmadszor azt, hogy rád bízom ezt a fél rőf kolbászt, vigyázzál rá, míg megjövök a káposztával. Akkor aztán olyan kolbászos káposztát főzök, hogy kilenc napig sem éhezünk meg utána!

Bővebben ►

Volt egyszer, hol nem volt, még az Óperencián is túl volt, volt egyszer egy szegény ember, s annak volt egy fia. A szegény embernek a felesége meghalt, és ő egy másik asszonyt vett feleségül. Annak az asszonynak meg volt öt lánya. A legkisebb lánynak három szeme volt, a második lánynak négy szeme volt, a harmadiknak öt, a negyediknek hat, az ötödiknek pedig hét: egy leghátul, a nyakcsigolyáján volt.

Volt a szegény embernek két ökröcskéje. A csás ökröt, a jobb oldalit, Szilajnak hívták. A fiú mindennap kiűzte az ökröket a legelőre. Tarisznyába való ételül a mostohaanyja folyton korpából sütött neki kenyeret. A fiú mindig azt ette, korpakenyeret. A csás ökör megsajnálta a fiút, megszólította:

– Édes jó gazdám, te csak korpakenyérrel élsz! Van nekem a jobb szarvamban elég eleség, csak ügyelj magadra. Húzd ki a jobb szarvamat, s amit akarsz, azt egyél belőle.

A fiú kihúzta az ökörnek a jobb szarvát, és mindjárt megterült egy asztal magától. A fiú evett-ivott. Aztán visszadugta az ökörnek a szarvát.

Így folyt napról napra, s a fiú mind kövérebb lett, mind jobb színben volt. A mostohaanyja elcsodálkozott, hogy a mostohafia a korpától milyen jó színben van. Azt számította, hogy elküldi a legkisebb leányát, lesse ki a fiút, hogy mit eszik.

Bővebben ►

Egyszer volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy róka. Ez a róka egyszer egy szép holdvilágos éjjelen beszökött egy gazdasági udvarra valami élelmet keresni magának. Összevissza járta a tyúkketreceket, disznóólakat, mindenféle melléképületeket, de ennivalót magának nem talált.

Ki akart volna már menni az udvarról, de meglátta az udvar közepén a kutat. Odament a kúthoz, felállott két lábra a kút mellé, s belenézett a kút vizébe. S akkor a tükrében meglátta a holdvilágot. Azt gondolta a róka, hogy az egy nagy sajt.

Gondolkozott, hogyan mehetne ő oda be, hogy azt a sajtot megegye. Hamar ki is találta. Felmászott a kút tetejére, s ott a két vödör közül az egyikbe belelépett. A vödör nehezebb lett, mint a másik, s leszaladt a vízre.

Mikor leérkezett a róka, észrevette magát, hogy az nem sajt, hanem csak a holdvilág. Akkor már bánta, hogy miért ment be, de onnan kijönni már nem lehetett.

Bővebben ►

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy muzsikaszerető öreg király. Építtetett az olyan palotát, hogy még a fala is alabástromból volt. Vagyis olyan szép volt az a palota, hogy aki elment mellette, meg nem állhatta, vagy csak nehezen, hogy meg ne nézze, minél közelebbről, s meg ne tapogassa.

A király meg nagyon, de nagyon féltette a palotáját. Éjjel-nappal egy katonával őriztette, hogy a palota szép fehér falát valaki be ne találja piszkolni.

Áll, álldogál a katona a ház előtt egy téli éjszaka is. Gyönyörű holdas éjszaka volt, de nagyon-nagyon hideg volt. Elgondolta hát ugyancsak magában a szegény katona, hogy de jó is ezeknek a nagy uraknak! Míg a szegény ember kívül fagyoskodik, ők a meleg házban jó dunnába csavargódznak, eszükbe se fér a kinti rossz világ. De hát mit csinálhat az olyan szegény ember, mint ő is? Ha neki az ura, a király azt mondja, ide álljon a hidegbe, hát ide áll.

Néha összedörgölte a kezét, mert fázott a szegény katona, meg-meghuhukolta a körmeit, de csak annyit ért bizony az, mintha meg sem tette volna. A holdvilág sütött szépen, a hó meg csikorgott-nyikorgott a katona lába alatt. Elgondolta most a katona megint, hogyha a király volna itt az őr, ő maga meg a király, akkor bizony ő aludna a jó helyen, s helyette a király sopánkodna az időre. De hát az sem volna igazság, mert akkor meg őt átkoznák. Nem jó sor ez, akárhogy, akármint!… Avval járkált tovább. A hold meg ahogy rásütött a házra, csak úgy ragyogtatta az alabástromfalakat.

Bővebben ►

Egyszer volt, hol nem volt, valahol az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy ló. Kiöregedett a hámból, s azt gondolta, hogy elmegy világgá. Az öreg disznó is vele tartott.

Búcsút mondtak a kapufélfának, mentek, mendegéltek, estére olyan hatalmas erdőbe értek, hogy se szélét, se hosszát nem tudták belátni. Nagyon el is fáradtak. Mitévők legyenek? A disznó szállást kért rokonától, a vaddisznótól, aki szívesen vendégül is látta őket. Bementek a házba, ahol már terítve volt az asztal frissen szedett makkal. A ló kiment legelni, vacsora után meg mindnyájan lefeküdtek.

Reggel a vaddisznó ébredt fel elsőnek.

– Adjon isten jó reggelt!

A ló éppen a másik oldalára akart fordulni, de ahogy kinyitotta a szemét, a bokorban egy farkast látott! Már éppen szaladni akart, mikor a farkas szelíden megszólalt:

– Nem akarok én megenni senkit, csak azt a hitvány kis tapsifülest, ott ni!

Bővebben ►

Azt mondta a kiscsibe az édesanyjának:

– Anyám, süss nekem egy kalácsot!

Beleegyezett tyúkanyó, csak arra kérte a lányát, hozna neki tűzre való forgácsot, amit az emberek eldobnak. Elment a hát a kiscsibe a szomszéd konyhájába, de alig kezdte fölcsipegetni a forgácsot, meglepte egy öreg macska, s ráförmedt, hogy megeszi:

– Szépen kérlek, engedj utamra – könyörgött a kiscsibe. – Neked adom a fele kalácsomat.

– Jól van – szólt az öreg macska. – Eredj, hozd a kalácsot! Hazavitte a kiscsibe a forgácsot, és elmesélte az anyjának, hogy mi történt vele.

– Sose búsulj, kislányom – vigasztalta tyúkanyó. – Akkora nagy kalácsot sütök neked, hogy jóllaksz vele te is meg az öreg macska is.

Bővebben ►