Mint minden házi lúd fajtának, ennek is a nálunk vadon élő nyári lúd (Anser anser) az őse.
A magyar lúdfajták legkülönlegesebb képviselője. A fodros lúd „igénytelen”, gyorsan növekvő, jól tollasodó fajta. A legelővel szemben sincs különösebb igénye. A takarmányt nagyon jól értékesíti. Húsa kiváló minőségű, puha. Nagy mája pedig kuriózumként szerepel. Tollazata olyan gyorsan növekszik, hogy egy évben akár háromszor vagy négyszer is megtépték. Érdekessége, hogy a háttollak dísztollszerűen megnyúltak és forgókat képezve borítják azt, ami különleges megjelenést kölcsönöz a fodros lúdnak. Előfordul fehér és tarka színben egyaránt. Magyarországon kívül a Duna völgyében több helyen ismert. A fodros tollazat mutáció eredménye, és valószínűleg az állatok különleges szépsége miatt maradt fenn tartósan a köztenyésztésben. Parlagi fajta maradt, amely viszonylag keveset tojik, lassabban fejlődik, de állítólag mája különleges nagyságot ér el.
A magyar lúd és egyes tájfajtái még kis létszámban fellelhetők, megőrzésük lúdtenyésztőink egyik legfontosabb feladata. Különböző színváltozatait magyar őshonos fajtaként, génbankokban tartjuk fönn.
Parkunk tavának lakója a fodros tollú lúd. Libáink a tó nádasában költenek, innen vezetik elő minden év tavaszán sárga, pelyhes fiókáikat. A tó kerítésének kapuja nyitva áll a ludak előtt, melyet kihasználva gyakorta legelésznek a dús gyepen, látogatóink között sétálva.