Orosz Anna Mária: Domokos, a bátor kos kalandjai
Alsó tagozat – 1. helyezett
Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola
Felkészítő: Balogh Andrea
Hol volt, hol nem volt, a Hortobágyi kilenclyukú híd alatt élt a bátor kos, Domokos családjával, a ludakkal.
Domokos nagyon szerette a szüleit, testvéreit, de valahogy mindig is érezte, hogy ő más, mint a többiek. A kicsi kos mindig nagyon büszkén járt, csavart pörge szarva volt, selymes szőre és négy pici fürge lába. A testvéreit irigyelte, amint magasan repültek hófehér szárnyaikkal a róna fölött, ő pedig ugrándozott, szaladt, rohant utánuk, hogy ő is szállhasson velük. De még egyszer sem sikerült felröppenni az égbe.
Esténként, mikor már mindannyian nyugovóra tértek a szalmazsákos fekhelyükön, a szülei és a testvérei csodás dolgokról meséltek neki, amiket az égben láttak.
Egy napon a bárányka anyja azt mondta Domokosnak, hogy menjen el a csárdába és hozzon lucskos káposztát ebédre. Ment, mendegélt, egyszer csak odaért a csárdához, bement.
A csárdában találkozott az ördöggel, aki választékos, furfangos beszédével csapdába csalta a kicsi kost. Azt ígérte neki, hogy megtanítja repülni, cserébe azért, hogy száz évig szolgálni fogja. A barika belement az egyezségbe. Hiába várta lúdanyó a báránykáját, nemhogy ebédre, még vacsorára sem ért haza! Keresésére indult, de a csárdában a Gyöngytyúk szakácsné is csak annyit mondott, hogy látta, amint Domokos az ördöggel beszélgetett.
Lúdanyó ezután elindult segítséget kérni a Pusztai Állatpark Rendőrségtől.
Aznap éjjel Kuvasz őrnagy teljesített szolgálatot. Amint az őrnagy meglátta a sokkos állapotban lévő Lúdanyót, azonnal tudta, hogy itt nagy baj van. Már többen is jelezték, hogy egy erőszakos, gonosz ördög ólálkodik a Hortobágyi Nemzeti Park területén. Sajnos, nem Domokos az egyetlen elveszett bárányka.
Ezalatt a kicsi kos a gonosz házának udvarán próbált repülni, de egyszer sem sikerült. Többszöri próbálkozás után rájött, hogy nem viselkedett okosan, mert hitt a sötét lelkűnek, aki alaposan becsapta. Minden bátorságát összeszedve ment hozzá panaszkodni, hogy tovább már nem akarja szolgálni. De mivel egyezséget kötöttek az ördöggel, nem engedte haza. Bezárta őt egy nagy sötét ólba, a többi kis piszkos, rászedett juhocska mellé. Sírva bégettek szomorú sorsukról, hogy reggeltől estéig az ördög szekerét húzzák étlen-szomjan, hogy már többször megpróbáltak elmenekülni, de az ördög lakatját sehogyan sem tudják kinyitni.
Eközben Kuvasz őrnagy gyűlést hívott össze az Állatpark lakói számára. Sorra érkeztek az őslakos gyöngytyúkok, a torkos fodros ludak, az erőszakos bivalyok, a totyakos mangalicák, a játékos szürke marhák, a pajkos házi szamarak, a tudálékos galambok, a rézpulykák, a kuvasz, a pudli, a pumi és az óriás nyulak. Csak az öreg parlagi kecske nem volt ott.
Nélküle kezdték el a tanácskozást, hogy hogyan tudnák kiszabadítani a gidákat. Sok jó ötletük volt, de egyik sem volt az igazi. Végül megérkezett piszkosan az öreg magyar parlagi kecske is. Ő volt a legbölcsebb, okos kecske a pusztában. Ő árulta el az ördög egyetlen gyenge pontját: semmi sem győzheti le, csak a záptojás.
A puszta összes madara összegyűjtötte a záptojásokat, felpakolták egy szekérre, és a kecske vezetésével elindultak a pokolba. Belopóztak az ördög kénköves palotájába, aki ott pöffeszkedett a trónján és semmit nem vett észre.
Az állatok halkan a háta mögé lopakodtak és bűzös záptojás záport zúdítottak a vörös fejére.
Akkorát ordított, hogy beleremegett az egész pokol. A palotája pedig egy szempillantás alatt köddé vált. És csodák csodájára magától kinyílt az ördöglakat, majd kiszabadultak a megszeppent kisgidák.
Boldogan ölelték meg egymást és örültek, hogy épségben, egészségben találták a kicsinyeiket. Örömkönnyek kíséretében hazaindultak.
Mikor a többiek már jó messzire jártak, lúdanyó félrehívta Domokost. Vett egy nagy levegőt és belekezdett a mondókájába. Eljött az igazság pillanata!
- Tudom, hogy te mindig is érezted, hogy különbözöl tőlünk, szerettél volna velünk együtt szállni. Te azonban egy hortobágyi racka juhocska vagy, a tarackos pusztán találtunk rád éhesen, szomjasan. Megsajnáltunk, magunkhoz vettünk és úgy neveltünk téged, mint a sajátunkat. Most már tudod az igazságot, te döntsd el, kivel szeretnél tovább élni. – fejezte be könnyek között lúdanyó.
Domokos most érezte meg igazán, hogy milyen nagy szeretettel nevelték eddig. Rájött, hogy ő egy nagy család tagja, a Pusztai Állatpark lakóinak egyike, akiket nem hagyna el soha!
Aki nem hiszi, járjon utána!
